Rólam

Takács Árpád vagyok.

Nyíregyházán születtem, tanulmányaimat is ott végeztem el.

Az élet végül Budapestre sodort, ahol először a Honvédelmi Minisztérium berkein belül voltam WAN rendszergazda. Következő munkahelyem a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet volt, ahol az általános informatikát vezettem. Munkám itt a hálózat fejlesztése, üzemeltetése, Microsoft AD kialakítása és bevezetése, szerverek üzemeltetése, karbantartása, felhasználók támogatása volt. Ezek után úgy gondoltam, megmérettetem magam a “piacon” és váltottam a közszféráról a civil szférába vezető tanácsadónak. Itt is sikerült jó pár kisebb és nagyobb projektben részt vennem, köztük például az Alu-Koenigstahl raktári hálózatának fejlesztése.

2019-ben úgy gondoltam megértem arra, hogy saját vállalkozást indítsak. Ennek keretein belül is sikerült már sok céggel sikeres üzemeltetési kapcsolatot kialakítanom, köztük van például a Fer-Ház Házkezelő Kft., a dr. Izsák Orsolya ügyvédi Iroda, a Közösképviselő akadémia, a 101 Klub, a Nemzeti Szakértői Kutató Intézet.

Remélem felkeltettem érdeklődését és Önnel tudom bővíteni jelenlegi portfóliomat.